A húsvét nagy előnye a háromnapos hétvége, amit például Medieval II Total Warral tudok tölteni. (meglepően sok mindent sikerült elvállalnom az utóbbi időben, TK mellé Gyerektábor, TLV, nameg minden nap kötelező németezés éés még a kungfuiskola facebook oldala is... hétköznap örülök ha ezekre jut idő, nemhogy itten játszani)
Pénteken volt Tanácsülés, hosszú és időnként rettentően fárasztó, de alapvetően szórakoztató. Sőt, azt hiszem kifejezetten konstruktív is. Én mindenesetre beadtam előre írásban a Tolkien Klub beszámolómat, hogy ne menjen vele az idő (és mert írásban könnyebb összeszedni a dolgokat). Egyébként TK-t szervezni érdekes dolog, mert mivel havonta visszatérő rendezvény, nincs egy felfutása a dolognak, ami alatt minden mást félretolva csak ezzel tud törődni az ember. Ez sokszor visszaköszön, de éppen az ismétlődés miatt egy hónap alatt ki tudjuk javítani a problémákat- feltéve ha tudunk róla.
És most néhány teljesen más dolog ami ez utóbbi időben foglalkoztatott:
- Óraátállítás. Szerintem ez gonosz dolog inden ember belső órájával szemben. Tessék megállapodni egy időszámításban és úgy hagyni. Szerintem alapvetően a téli lenne a jobb, mert az volt az eredeti és nekem az tetszik jobban, de ha a többség a nyárit akarja, ám legyen, csak ne váltogassuk már összevissza.
- Észak-Korea: Nem tudom, hogy most Kim Dzsongun túlment-e már egy határon vagy csak a szokásos feltűnési viszketegségük jelentkezett, (ha egy picike realitásérzékük is van, tudják, hogy ezt a háborút nem fogják megnyerni, és még Kína sem fog melléjük állni) mert ugye ha nem figyelnek rájuk, akkor nem tudnak annyi segélyt követelni. Perpill senkinek sem érdeke a háború (bár szvsz például az Apple meg a Nokia tapsikolna ha a Samsungot lebombáznák, (más szempontból mindketten onnan rendelnek chipeket úgyhogy mégsem)) Dél-Korea belerokkanna Észak-Korea újjáépítésébe, (a németeknél sem zajlott simán, máig vannak különbségek, és náluk azért kisebb volt az eltérés a két ország között) az USA a háta közepére sem kívánja, és persze Kína nem örülne ha ezek ketten ott építkeznének az ő határainál.
Szerintem egy Kínai hátterű puccs és egy kvázi kínai bábállam kiépítése megoldaná a problémát, hozzávéve a kínai típusú reformokat is.
- Kungfu: Van facebook oldala a kungfuiskolának, most már vannak rajta idei edzős képek is, már csak az kellene hogy marketing hatása is legyen. (perpill külföldről többen nézik/látogatják mint itthonról)
Juteszembe elő kéne szedni már a kínai tesákészletet mielőtt megromlik a TieGuanYin tea, és jól elteázni a maradékot.
- Meló: Nemrég voltam a Siketek iskolájában, nagyon szép épületben van, Vác főterén. Meglehetősen zavaró volt azt tapasztalni, hogy mennyire nehezen alkalmazkodom a komfortzónámon kívül eső kommunikációhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése