Eressz össze két embert a kutatóban, és rögtön beszélgetni kezdenek.
Másrészről mennyivel könnyebb lenne családfát kutatni ha előtte megtanulnának olvasni. És ha megbeszéltük hogy a korabeli mutató már nem jó akkor minek veszik előre újra és újra és csodálkoznak hogy nem találnak semmit az alapján.
Tudom és vállalom, én vagyok a gonosz.
Szombaton volt Tolkien Klub, amit kettős élményekkel zártam. Voltak szervezési nehézségek (a tél miatt csúszó kószakommandó eléggé bekavart, de nem csak az) meg az elején meglepően kevés résztvevő, ami főleg azért volt rossz, mert szegény figurafestő srácok akikkel szépen leegyeztettem mindent, tök sokáig ott ültek dolog nélkül.
Nem volt rossz mesélni, meg úgy láttam mások is megtalálják a szórakozásukat.
Kár, hogy végül nem mentünk el pizzázni.
Ma reggel Estelwennel jöttem a vonaton, sikerült ezt is megszervezni.
Hm, kéne németezni (na rögtön fogok is) meg írni a Bakacsin betyárját, csak utóbbihoz kéne egy kis jókedv, ami nincs.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése