Egy félszemű, szürke öltönyös öregember napja

Na tessék, átállítottam a blog külsejét olvasóbarátra, erre elmentek az olvasók.
Legközelebb fekete alapon feketével írok.
Csakazértis.

Olvasom itt a táborértékelőket - most úgy tűnik, divat lett nyilvánosan ilyet írni - és fura, hogy mennyire kiakadnak egyiken-másikon a szervezők.
Pedig ez is a szervezés része. Ma már kellemes nosztalgiával tekintek vissza 2007-re és 2009-re (nem, nem megakadt a tű a lemezen, hogy folyton ezeket emlegetem, hanem ebben a két táborban voltam főszervező) mások még inkább, de azért még emlékszem - mi több, a gépemen őrizgetem a többi MTT-s meg táboros fájl között az akkori értékelőket. És hát nem éppen kellemesek.
A békát le kell nyelni, bólogatni, és kivárni azt a cirka egy évet mire a rossz emlékek elhalványodnak. Esetleg levonni bizonyos következtetéseket (következtetés lehet az is, hogy "ennek a hálátlan bagázsnak én aztán soha többé semmit, létesítsenek nemi kapcsolatot egy rakás leprás sünnel", meg az is, hogy "nincs igazatok, mert nincs és nincs és amúgyis ez egy jó tábor volt és nem tudjátok milyen volt és nincs igazatok, csak savanyú a szőlő" de egyiket sem javaslom. Mert nem ér ennyit.)

Mert ez csak egy tábor. Igaz, egy nagybetűs Tábor, de nem az egyetlen, hanem az egyik, ráadásul mostmár múlt idő. Vége, amilyen lett, olyan lett. Most akkor idézzem be ide is a kedvenc Omar Khajjám versikémet?
Tény, hogy lehetett volna jobb is, tény, hogy túl sokáig túl erősen vártam, de úgy jöttem haza, hogy "oké, de mikor indulunk a Táborba?" de akkor sem tudjuk újracsinálni.
Tessék majd elolvasni a táborértékelőket, úgyis az fog kijönni, hogy mindenki jól érezte magát, de senki sem tökéletesen, valamint legyen egy nazgúl csapat jövőre, meg egy olyan törp, ami jó ha van, de senki nem akar a tagja lenni. (minden évben ilyesmi jön ki, a kérdések kifacsartságától függően jobban vagy kevésbé érthetően)

És igen, még mindig akarok jövőre tábort szervezni, de nem dacból. Aki azért szervez tábort, hogy ő megmutassa, az sosem lesz sikeres, mert a dac jó energiaforrás rövid időre, de nem tart ki egy évig. Én azért akarok szervezni, hogy keretjátékot írjak és kvázirendezzek, mert szeretek ilyen módon hatással lenni a népre. (gondolkodtam ezen ma reggel, ha a 17. században élnék, tuti színpadi szerző akarnék lenni. Most már nem kifejezetten akarok, bár színdarabot írni élvezetes, hiszen csak párbeszédekre építhet az ember, viszont a színházasdi egyre inkább (kultúr)sznobság azt meg nem szeressem)
Egyetlen hátránya a keretjátékírásnak, hogy engem nem fognak meglepni a fordulatok. (nem, 2009-ben sem, mondom újra, Lachenn diktatúrájának megdöntése is lehetséges opció volt a forgatókönyvben, úgyhogy az sem lepett meg) De ezt majd valahogy túlélem.

Na ez így kijött belőlem. Mellékesen jegyezném meg, ha éppen a táborértékelődet írod, kedves olvasó, akkor olvasd el azt a legalább féltucatnyit amit eddig nyilvánosan összehoztak, és ha lehet ne tegyél még rá egy lapáttal. A szervezők is emberek. Mi több, a barátaink. Nekem meg rossz, ha a barátaim ilyesmin összevesznek. (amikor Esgal és Felagund az utolsó előtti éjjel összevesztek, azt is rossz volt hallgatni. Nagyon. Tökmindegy kinek mennyi igaza volt. Vannak határok amiket nem lépünk át a közösség, vagy kedvenc kifejezésemmel az Ég Alatti érdekében)