"Ja tudom, volt itt valami kínai"

A címadó idézet édsanyámtól származik, akinek eddig sikerült eljutnia abból az információból, miszerint sikerült meghívni a nagymesterünket Hongkongból.
Pedig kungfufilmrajongó volt ő is, ahogy apám is (oké, nem nagyon, de azért Bruce Lee meg egy kis Jackie Chan befigyelt, és azért az ilyen alapkifejezéseket mint kungfumester ezekből is jól meg lehet tanulni).
Lényeg, hogy volt itt "valami kínai", névszerint Mak Che Kong mester, akit nem kis szerencsével és némi csoda segítségével sikerült meghívni.
Mármint. A meghívás része az volt a könnyű, mert a mesterem legalább heti szinten levelezik/chatel vele (ja igen, kángfunagymester és aktív facebookon. Ilyen is van. Mi több, az ismerőse vagyok, mert az első szeminárium után amikor már én is ott voltam, ismerősnek jelölt. Nahát. Ahányszor olyan képet teszek fel, aminek köze van az iskolához, az első lájkolók között van), hanem a dolog kifizetése, repülőjegy, meg tandíj, meg szálloda és se nem vagyunk nagy iskola (~10 ember) se nem túl gazdag (tudok egy másik iskoláról itten Pesten, ahol nincsenek sokkal többen, de majdnem mindenki céges mufti és évente 3-4 hétre meghívják a nagymesterüket. Sajnos még egy ilyen embert sem sikerült becsábítanunk) úgyhogy ez annyira nem evidens dolog.
Viszont hirtelen meghívták Olaszországba is egy hétre, és az már sokkal egyszerűbb volt, hogy hazafelé 4 napot nálunk töltsön. A lehetőséget pedig maximálisan igyekeztünk kihasználni.
A mesterről érdemes tudni, hogy az élete a tanítás, ami egyrészt azt jelenti, hogy ebből él, másrészt hogy életcélja, hogy minél többe embernek minél jobban átadja a tudását. Akkor is, ha a másik ügyetlen. Vagy gweilo (kb ugyanaz mint a gaijin, csak kínaiul). Vagy nem beszélnek egy nyelvet. Ha odamész, hogy tanulni akarsz akkor mindent megtesz, hogy meg is tanítson.
(erről egy sztori: elment hozzá HK-ba egy amerikai csoport, akiknél nos, akadt némi nyelvi akadály, Mak mester nemigen beszél angolul, ők meg gondolom nemigen beszéltek kínaiul, és az alapokat se nagyon tudták. Feladta? Fenét. Szerzett két lapot, az egyikre felrajzolt egy nagy piros X-et, a másikra egy pipát és feltette a falra őket kis távolságra egymástól. Az x volt a rossz mozdulat, a pipa a jó. Megértették.)

Most mondhatnánk, hogy dehát egy kungfumester nem is ilyen, mert láttuk Pai Meit a Kill Billben, aki maga a két lábon járó sztereotípia. Nyilván vannak olyanok is. Mak mester kivétel. Odajön hozzád szeminárium előtt és kézfogás után bemutatkozik. Végig laza és oldott és emellett iszonyat jól csinálja a kungfut. És odajön melléd megmutatni. És újra. És újra.
Mondhatnánk azt is, hogy dehát így kéne lennie, de hát ez megint csak nem igaz.

A híres, ismert mesterek (Mak mester alapból nem az, Lu mester tök véletlenül akadt vele össze anno, mostanában kezd neki jobban menni, mert egy filmproducer ismerőse "futtatja fel" az iskoláját) alapvetően kétféleképpen állnak az európai tanítványokhoz.
Vagy nem tanítanak nekik semmi érdemlegeset mert fehérek, (de a pénzt elkérik. Sokat.) esetleg mert ők se tudnak semmit, csak színes ruhákban tekeregni, (sajnos a kungfuból nagyon sok tudás elveszett, amióta nem vagy korlátozottan használják, főleg mert a legnagyobb része fegyveres volt, és manapság már senki nem rohangászik karddal. Sajnos.) esetleg mert nem akarnak, és látják a fehér emberen, hogy ő a legendákat meg a csodákat akarja, a "különleges" meg "titkos" képességeket, lehetőleg azonnal, úgyhogy tanítanak valami alapcuccot, vagy szinte mindent, csak egy-két apróságot hagynak ki, és kész.
A megtanult dolog meg szép lesz és jó és majdnem olyan, mint az eredeti. Majdnem.
 Ennek extrémebb esete amikor annyira nem érdekli őt a sok pénzt fizető tanítvány, hogy az amúgy igen sokba kerülő magánórán a mester a telefonjával játszik. (megtörtént eset)

Vagy akarnak tanítani, csak a tanítványok alkalmatlanok rá. (lásd pár sorral fentebb). Van olyan kungfuiskola itthon, ahol hiába hívják meg folyton a mestert, mindig átszabják a tanultakat, nem követik az elveket, és csodálkoznak, hogy tíz év után is még mindig csak az alapozásnál tartanak. De majd nagyon ügyesek lesznek, meg majd megjön az erő. Majd. (ez is milyen már, az erő csak leszaladt kenyérér' a boltba, és majd jön? Nem kéne azt fejleszteni? Na mindegy)

És persze van egy csomó ismert mester aki már nem kifejezetten a kungfujáról híres, hanem arról, hogy mekkora nemzetközi iskolahálózatot kiépített, és hány tanítványa van. (ez általában eléggé kifizetődő dolog, nem véletlenül vágnak bele sokan) Jobb esetben jó tanítványai adják tovább a stílust és ő maga is gyakorol, (hallottam olyan stílusvezető nagymesterről, aki kijelentette, hogy ő már annyit gyakorolt, hogy soha többé nem kell gyakorolnia. Ez legalább olyan szép, mint az a magyar mester aki meg azt mondta, hogy ő már mindent elért a harcművészetekben negyvenéves korára) rosszabb esetben nem.

Az olaszoknál (abban az iskolában ahova Mak mestert meghívták) az utóbbi a helyzet, elvben egy nagyhírű mester iskolája alá tartoznak, de ahányszor meghívták, mindig csak annyit mondott, hogy "csájníz kánfu iz hard" meg tigris így, daru úgy, és kész. Az olasz mester egyik legfőbb tanítványa alig húsz év után nem tud egy rendes formát se, mert a mestere is saját formákat talált ki és oktat (egy olyan stílusról beszélünk ahol a formagyakorlatok jelentik az egész mozgáskultúra alapját). Teljesen le voltak döbbenve attól, hogy Mak mester tanítani akar nekik. Egy hetet volt Olaszországban, ez alatt kirándultak, kávéztak, étteremben voltak és végül utolsó nap odahívtak egy csomó embert mindenféle random harcművészetekből, hogy akkor a kínai nagymester mesél nekik a kungfuról. (és előre nem egészen ez volt megbeszélve) A végén Mak mester kapott egy oklevelet arról, hogy ő mekkora gréjt grandmaszter és kész.

Ehhez képest mi három nap alatt tanultunk tőle egy ritka és régi formagyakorlatot, (aminek az a neve, hogy Dühös tigris kitör a barlangjából. Tigris még csak-csak akad benne, de hogy mitől dühös, azt nem tudom. Biztos kontrollálja a dühét. Ellenben ez egy "régi hung gar" forma, azaz még abból az időből származik - és elvileg teljesen változatlanul maradt fenn - amikor a stílus gyakorlói a mandzsuellenes lázadásokkal múlatták az idejüket különféle titkos társaságokban.) a belső tanítványok és a mester pedig még öt fegyveres formát (Zhanma dao (lóvágó kés), Kwan dao (tavasz és ősz alabárd), páros horgos kard, majom bot, tigris villa). Viszont mi nem írtunk neki oklevelet, hogy ő a grandmaszter. Valószínűleg anélkül is tudja.