Kecske 007 - avagy a Táborról II. rész

Ezt a kecske 007-et kezdettől fogva nem értem. Láttam már kecskét életemben, a tábori kecske is pont olyan volt, mint a többi, elöl bement a növény, hátul kijött a bogyó. Nem értem a facebook profilt meg a többit. Lehet, hogy nem vagyok elég modern ehhez.

Ha már így kezdtem, akkor a helyszín. A táborhelyszín egyértelműen a jobbak közül való, a tulaj is teljesen okésnak tűnt, például hagyta, hogy büfézhessünk, pedig voltak saját érdekeltségei is. Ezenkívül a házak jók voltak (nem tökéletesek, de jók), a közösségi tér elég volt, a konyha is megfelelt (bár a kaját mi adtuk ugye, nem a helyszín, az összes kaja közül nekem a tejbegríz jött be legkevésbé, pedig amúgy nagyon szeretem).
Két nagy hibája volt a helynek, az egyik a vasút. Nem tudom, ki volt az a pihent aki megépítette ezt a helyet ilyen közel a sínekhez, anno amikor kiépült valószínűleg még bőven működtek a bányák a környéken (t. i. a környező hegyek tele vannak szénbányákkal, meg akad néhány más is) és gondolom erőteljesen vasúton folyt a szállítás...
Szóval kész szerencse, hogy vágányzár volt, mert az átrobogó gyorsvonat sokminden, csak nem középföldei.
A másik a kecskék/juhok. Persze, cukiállat (nem), de a kecskebogyó nem kifejezetten az, amibe jó beleülni. Márpedig minden tele volt vele.


Ha már kecskebogyóban ülés, program és keretjáték. Na igen.
Az elején leszögezem - hiszen jobbára kritizálni fogom a következőkben - azt a két dolgot, hogy egyrészt összehasonlíthatatlanul (ez egy jó szó, mondogassátok gyorsan egymás után) sokkal jobb volt, mint a tavalyi. A keretjáték is, meg a rendi-csapat program is. Valamint hogy még mindig él, hogy életszakaszban voltam/vagyok, és nyilván rányomja a bélyegét a következőkre.
(valamint egy harmadik: szerveztem már tábort sokféle szinten, tudom milyen rohadt nehéz. Nem voltatok/vagytok depressziós droidok a végére, úgyhogy valamit nagyon eltaláltatok amit én anno nem)
Szóval a táborról két fontos benyomásom lett már az első napokban, az egyik, hogy iszonyatosan sűrű. Gyakorlatilag alig van szabadidő, reggel nyolctól este 10ig folyamatosan program van, ami akárhogy is nézzük, 14 óra naponta, egy minimális - és a tábor folyamán többször megnyesett - sziesztával és a programokkal összecsúszó "mikorleszmárkaja" idővel. Ráadásul értelmetlenül leterhelő éjjeli őrséggel.
Mindezt - az éjszakai őrség értelemszerű kivételével - az év legmelegebb napjain, amikor amúgyis csak lézenegeni van ereje az embernek. Ha az ember bármi olyat szeretett volna művelni, ami negyedóránál tovább tart és esetleg ezt még nem is a legnagyobb déli hőségben szerette volna, akkor jó esetben este fél10 után esetleg volt rá ideje. Rosszabb esetben később.

A másik fontos benyomásom, hogy a keretjáték uralta a tábort. Nem a jó értelemben. A legtöbb holtidő a félórás reggeli zászlófelvonással meg az általában csak aktuálisan 1-2 csapat számára fontos esti népgyűlésekkel ment el. (a keretjátékról majd bővebben is írok még) Aztán este csapatelőadások, tűzszertartás, jajmég várjatok tíz percet rá, addig gyűljetek csapatonként, aztán még beszéljük is meg az eseményeket... Sok. Főleg úgy, hogy valójában nem történt sok dolog, csak lassan ment végbe, sok időhúzással és mellébeszéléssel.
Az éjszakai őrség is inkább ide tartozik, hiszen valós funkciója nem volt, csak piszok sokat kellett összevissza mászkálni a táborban, jórészt feleslegesen.

A program tehát jó volt, csak sok, és nem túl rugalmas. Bármi jött közbe - kánikula vagy vihar - azt lehetett érezni, hogy a szervezők csakazértis mindent végre akarnak hajtani ami a programtáblában szerepel. Mert oda van írva. Mi történt volna, ha elmarad a kirándulás? Semmi. Ha nem a tónál van a vacsora? (hanem azt mondjuk a táborban, hogy "mindenki képzelje el, hogy most nem a táborban van") Semmi. Ha máskor/máshogy kell a keretjáték végét jelentő farkaskinyírást eszközölni? Semmi.
Illetve de, sok program ide-oda tologatást, "fogalmam sincs mikor mi lesz" választ és hasonlót ki lehetett volna küszöbölni.
Egy többé-kevésbé átlagos programtáblában általában szerepel egy óra szabadidő a reggelizés és a délelőtti akármilyen foglalkozás között, ez most ugye fél óra lett volna és a zászlófelvonással telt. Ha ügyes volt az ember, pont a rendi idő elejére odaérhetett a rendi cuccokkal. Futva.
Este meg esetleg szerepel sport, Husi most is hozta a kosárlabdát, és... nem volt ideje használni. Mire véget ért az esti népgyűlés+előadás+szertartás+INes mese+akármi, mentek az emberek aludni.
És persze mindezt olyan időben, hogy napnyugta előtt nemigen van kedve az embernek bármit csinálni.

Ebből a szempontból nagyon ellentéte lett a tavalyi tábornak, ami jó is, mert felismerni, hogy az nem jó az hasznos, meg rossz is, mert a fenti probléma nem először bukkan fel, sokat ötleteltünk rajta és születtek szerintem egészen jó megoldások 2006 és 2011 között.
(persze ha csak én problémázok rajta, akkor így jártam. Az Ég Alatti az első és nem az, hogy Alyrkának fáj a haja)

Logisztika, raktár, miegymás ami ide tartozik és nem tudom mi a neve
Le a kalappal. Tényleg. Az idei tábor hosszabb volt _és_ olcsóbb, mint a tavalyi, ez finoman szólva nem kis teljesítmény. A raktár pedig, hogy mindig volt ott valaki, minden a helyén volt, meg minden, nagyon szép munka.


Keretjáték

Ohó, minden táborban a kedvencem. Számomra a Tolkien Tábor kulcsa és alapja, enélkül nem MTT tábor a tábor. Idén ráadásul Első Kor volt, és nagy odafigyeléssel, sok történetszállal és tervezett, többvégű történetmenettel. Ezek mind nagyon jó, és pl. tavalyról nagyban hiányolt dolgok. És - elvben - sok pátosszal, márpedig szerintem a keretjáték egyik legfontosabb feladata, hogy eltávolítson a köznapi, emberi élettől, a hétköznapi problémáktól, és helyükbe pátoszos, magasztos, mitológiai problémákat tegyen, és az embert segítse beleélni, ha csak rövidebb időre is egy emberfeletti, nagyszerű és tiszta történetbe (a tiszta alatt itt nem a kézmosást értem, hanem azt, hogy egyértelműbb, ki a rossz és ki a jó, legalábbis magasabb szinten.) Egész évben ember vagyok és hétköznapi problémákkal szembesülök, hadd legyen 10 nap, amikor kilépek ebből, ugye.

Az ilyen dolgok segítik hozzá az embereket, hogy úgy érezzék, hogy a nagy egészhez, amit Ilúvatar és a valák (értsd: Tolkien)  hoztak létre, hozzátegye a saját apró dolgait, amik önmagukban szinte semmit nem érnek, de az egészet úgy egészítik ki, mint a szép gombok a ruhát, virágok a mezőt, vagy a furcsa alakú felhők az eget. Önmagukban, ruha, mező, égbolt nélkül értelmezhetetlenek, de ezeket kiegészítve hozzátesznek valamit az értékhez (igen, valahogy így képzelem a másodteremtés fogalmát).

Csakhogy. Idén, legalábbis én úgy éreztem, kissé elveszett a sok bába közt a gyerek, volt külső fenyegetés, belső rejtély, csapatkvesztek (bár Gandalf legutóbbi kommentje alapján nem mindenkinek), csapathősök, ezekből több is el tudta volna vinni a tábort önmagában, de ehelyett egymás hatását gyengítették, és valahogy mindegyikben volt valami furcsa.

A keletlakós szál volt az egyik legjobb, jó NPC-kkel, (különösen Morwennel), de kissé korán vett végső fordulatot, és végül három napig üldögéltünk a végső ultimátum után, és az volt a mondás, hogy a keletlakók mindenütt csatáznak a rejtett völgy körül - és a völgy nem tűnt föl nekik... pedig amúgy hatalmas átjáróház volt Nan Thurin, csak az nem jelent meg, aki éppen nem akart, bár efkúék Beleg és Mablung alakítása szintén emlékezetes, akkorra már eléggé illuzórikus volt a "rejtett völgy" elnevezés - , és így semmiképpen sem tudnánk megszökni csata közben (ahogy többünk szerint teljesen logikus lett volna), hanem mindenképpen meg kellett várni amíg az egyik legyőzi a másikat, hogy utána szökjünk meg. Persze abban is van logika, hogy a részeg győztest kerüljük meg, de azért... mi van ha mégis állított őrséget?

Viszont ez jórészt az emberek problémája volt, a mi csapatunk a maga részét kb. fél óra alatt eldöntötte, különösen, miután a "kisebbik rossz" keletlakó vezér kijelentette, hogy semmi dolga a tündékkel, így sem alapunk, sem okunk nem volt egyezkedni.

A másik fő szál a kissé nehezen kiderülő "Szauron itt jár közöttünk" dolog volt, ami egészen ígéretes lett volna, ha a doriathiaknak van önálló karaktere. Az ugyanis hiába van kiadva utasításba, hogy menjünk oda egyenként hozzájuk, mert mind külön karakter, ha nincs tér/idő megismerni őket mint karaktereket. (és egyébként sem szívesen zavarja az ember a szervezőket, megvan a gondjuk amúgyis). Többször volt már, hogy a tábor elején egy többállomásos játékban, megrendezett jelenetekben ismerjük meg a mellékszereplőket - én a magam részéről nem szeretem, de eddig igencsak hatékonynak bizonyult - ezt például erőteljesen hiányoltam idén. Olyanhoz nem megyek oda kérdezősködni, hogy benne van-e Szauron, akit nem is ismerek.

Ugyanígy a doriathiak előadását sem éreztem túl erősnek, nem hatott meg. Nekem INben kezdettől fogva gyanús banda voltak, és ez ellen semmit nem tettek, sőt. Ha lehet, csak egyre megbízhatatlanabbnak mutatkoztak, bennem többször felmerült, hogy az egész csak az Ellenség illúziója és egyikük sem valós személy. Ezek után nyugodtan gondolhattam, hogy a sajnálatnak és együttérzésnek megvan a helye, de ez nem az a nap és nem az az óra. Ha megismertük volna őket és módunk lett volna megsajnálni, legalább a többségüket, egészen más lett volna a helyzet.

Ezzel együtt a kedvenc jelenetem volt a lakoma utáni spontán népgyűlés a spontán doriathi vizsgálattal, amire úgy mentem ki, hogy Angwen annyit mondott "ha mondok valamit, bólogass". Akkor sikerült spontán dolgokat csinálni és hirtelen megtelt élettel az addig vontatott keretjáték.

A váltott farkas jó volt, csak kicsit későn jött.
Hiányoltam a megjelenő erős, emberfeletti ellenfelet, akiről amúgy tudtuk, hogy jelen van. Voltak mindenféle horrorba illő részek, de nem volt megfelelő a fokozásuk, hogy egy bossfightban csúcsosodjon ki. (amúgy a váltott farkas önmagában is erős ellenfél lett volna, Szauron szelleme nélkül is, elvégre nem véletlenül őrizte Carcaroth Angband kapuit)
Összességében sok nagyon jó ötlet volt, nem annyira jól prezentálva. Egy része a sok népgyűléssel, zászlófelvonással és követjárásosdival nagyon el volt nyújtva, változékony NPC minőséggel eljátszva (és sokszor az NPC-k nem tudtak válaszolni a nekik feltett kérdésekre), más része nem volt eléggé kifejtve, ráadásul nem voltak felkészülve a keretjátékosok arra, hogy mi van, ha túl korán kitaláljuk a "rejtélyt". Nos... semmi? Nem kellett volna pánikolni, eddig egy csomó sikeres tábori keretjáték volt ami ismert eseményeket játszott végig. Főleg, hogy a megoldást gyakorlatilag a szánkba rágták, többször, több irányból. Az lett volna a csoda, ha nem jövünk rá.

Egyébként attól, hogy tudjuk, hogy ott van Szauron, még nem győztük le. (és az Első Kori Szauron amúgy messze erősebb volt, mint az a Harmadkori, amitől a Gyűrűk Urában teljes joggal az egész világ retteg. Attól, hogy tudjuk, hogy ott van, még nem győztük le. Hiába verte meg Huan és repült el denevérként, attól még nem adta fel a dolgot...) Még a mestervizsga szöveggel is igyekeztem alájátszani, csak senki sem vette a lapot, hát hagytam.
A tábor utolsó három napját INben azzal töltöttem, hogy megvárjam, mikor indulunk végre, mert a döntést már meghoztuk.
(amúgy a legfurábbbnak az egész keretjátékban Bór népét tartottam. Azt, hogy szerepelnek, azt, hogy semmire nem emlékeznek a 2009-es önmagukból (ez teljesen jogos, én se szívesen játszanék egy másik csapat utódjában) vagy múltjukból, a sárkányból - sőt, egy nagyon izé... fura mesét adtak elő a sárkányról - és végül azt, hogy végig ellenségesen viszonyulnak Maedhros népéhez, sőt, meg is öltek kettőt közülünk, csak ezt valamiért nem kértük rajtuk számon. Alapból a szövetség felmondásának minősítettem volna a viselkedésüket igazából)

Bocs a sok "amúgy" és "egyébként" miatt. Ez a szöveg sem egy alkalommal született.

Még fogok írni a táborról, illetve leginkább arról, hogyan éreztem én magam a táborban, mert az is érdekes (legalábbis nekem), és a teljes képhez hozzátartozik. Annyit azonban előrebocsátok, hogy még a legrosszabb pillanatokban is inkább voltam ott, mint bárhol máshol.