2013. augusztus 28., szerda

Akit a Valák Sarlója elkaszált - avagy a Táborról III.

Nos, mivel megígértem korábban, igyekszem írni a teljesen személyes benyomásokról is. Egyetlen kérdésre nem tudom a pontos választ - arra, hogy miért is voltam én ennyire életszakaszban. (egyébként szeretek önelemezni, mindenképpen hasznos, csak be kell látni, hogy az ember saját magát teljesen sosem ismerheti ki)
 
A tábort nagyon vártam - talán túlságosan is. Nem tudom, pontosan mit vártam tőle, de azt biztosan, hogy vége szakad a rossznak, lesz sok új barátom, esetleg párkapcsolatban is előrébb lépek a nulláról. Na meg persze vártam a "nagy MTT tábor élményt", avagy katarzist.
Ehhez képest a tábor úgy kezdődött, hogy késett a fizetésem, és még első nap megkaptam, hogy 37 évesnek nézek ki. (ez sztem még 37 évesen is zavarni fog, ha megérem)

Persze jó dolgok is történtek az első napon, kiderült, kikkel leszek egy házban, és igazán jó háztársnak bizonyultak, meg megismertem a csapatomat is, az is jó volt.

De valahogy nem találtam a helyemet. Persze, ez volt 2006 óta az első táborom "egyedül", de tavaly október óta igazán megszokhattam volna a dolgot. Gyakorlatban nem is éreztem magam rosszabbul (általában) amikor láttam őt/őket, hanem csak az általános hangulatom volt rossz.
(teljesen zárójeles megjegyzés: nyilván zavar, hogy Rabyn előbb talált párt, pedig nem kellene, hogy zavarjon. De mégis)
Ebben benne volt egy csomó tábor előtti dolog, a Tolkien Klubon újra és újra szembesültem a saját kompetenciám szűkös határaival, még egy normális záró"bulit" se tudtam csinálni a szervezőknek, pedig megérdemelték volna (meg - azért úgy érzem - én is), hogy valaki aki látta mennyit dolgoztak, megmondja a szemükbe, hogy igen, jó voltál, jól csináltad.
Az is benne volt, hogy írtam egy darabot, aminek jelenleg háromfős rajongótábora van, és ebből az egyik én vagyok.
A saját teljesítményemmel nagyon nem voltam/vagyok elégedett az egész eddigi évre nézve, és ilyenkor jövök rá (újra és újra) mennyi melója volt Rabynnak abban, hogy ne lengjen ki a mutató túlságosan negatív irányba az ilyenek hatására. Lám, mindig tanul valamit az ember.

A táboron végighúzódott a nem találom a helyem érzés, pedig többen voltak, akik igyekeztek ebből a rosszkedvből kizökkenteni (sokszor elég sikeresen), de a legkisebb kudarc is azonnal visszalökött. Mindazoknak, akik észrevették és segíteni akartak, vagy legalább gondoltak rá, ezúton is köszönöm, lám még egy dolog, amiért jó dolog az emtétébe járni, szinte lehetetlen "eltűnni depni" anélkül, hogy valaki ne találjon rád és üljön melléd. (persze utolsó éjjel sikerült, de csak némi szerencsével és megfelelő helszínválasztással)

Voltak részek, amiket egészen élveztem, de valahogy nem tudott berántani Középfölde, nem éreztem a helyzetet különlegesnek, csak, hogy még ezt is meg kell csinálni, még oda kell érni, még jaj, a mestervizsgát is kell csinálni.
Amiket élveztem: Csapatdarabot csinálni, az éjszakai őrségben mászkálni, farkasnak lenni, segíteni Yzaknak és Rékának a fokosharcban.

Naigen, a mestervizsga. A lakoma/esküvő napján kezdtük írni, amikor nem kicsit fájt a fejem. Tudom, hogy vannak, akiknek jobban szokott fájni a fejük, de nekem egy évben kb 3szor fáj, és mindig teljesen meglep. Szvsz amúgy napszúrást kaptam, meg kialvatlan is voltam, addigra fogyott el az összes közösségi energiám.
És nagyon jó volt egyedül lenni, metált hallgatni és elmerülni az írásban, ha csak rövid időre is.

Ámde - a fentiekből már sejthető - a rövid jókedvet teljesen elfújta az értékelés. Leírtam máshol, nem akarom ismételni magam. Akkor este úgy éreztem, hogy megértem azokat akik túl sokáig éltek Valinor fényében, és elhamvadtak. Pontosan így éreztem magam, üresen és kiégve. Hogy akár haza is mehetnék, el is tűnhetnék végleg, mert Valinor él és ünnepel tovább, az emberek jókedvűek, de már nincs erőm velük élni és ünnepelni.

Ez meghatározta a tábor végét, az addigi időleges rosszkedv állandósult, ahonnan lehetett, kihúztam magam, a keretjáték sem érdekelt túlságosan, mert úgy éreztem, hogy szándékosan nyújtják a tábor végéig, bár sokkal előbb vége lehetne és a tartalék ellenfélként érkező farkas nem elég erős. Viszont mások jókedvét ettől még nem akartam elrontani, hiszen annyira nem fordultam be, hogy ne lássam, hogy másoknak ez bizony tetszik, a hiba tehát az én készülékemben van.

Utolsó este és éjjel sokat gondolkoztam a sötétben az emtétéről és magamról, valamint e kettő relációjáról, nem jutottam túl sok pozitívumra, akkor úgy gondoltam, hogy legjobb lenne lemondani minden feladatról, és hogy végül mégsem így tettem, az csakis egyesek rábeszélő erejének köszönhető.

(aki "ne picsogjál, hülye vagy" tartalmú kommentet szeretne írni, az légyszíves ezúttal kivételesen tartsa magában)

2 megjegyzés:

  1. ha felismered a probléma okát, gyökerét és látod a kiút mibenlétét, már közelebb vagy a megoldáshoz
    és bár nem szereted hallani, de tényleg szeretünk :)

    VálaszTörlés