2013. június 22., szombat
Válasz egy másik blogra
Pontosabban tumblira, de technikailag mindegy. Íme, erre:
"morcos MTT-s poszt következik, akit nem érdekel, scrollozzon illetve lehet dobálni a köveket, de ez kikívánkozik belőlem.
az van, hogy mivel idén külföldre utazgatós terveim vannak, ezért sem időm sem pénzem nem lesz Táborba menni, (nekem a 7 nap = 5 munkanap sem fér bele, maximum 1-2 munkanapot tudok erre elkülöníteni), viszont látogatni szeretnék, nagyon is. és az utolsó esti bulik mindig zseniálisak, és eddig is a látogató hétvégék javarészt a Tábor végén voltak. szerintem ennek van értelme. és most pedig az első hétvégére akarják tenni a tábvezek a látogatást, amit én kurvára nehezményezek (btw nem egyedül). az volt az általam hallott kifogás, hogy ha a végén lemegy egy csapat ember, akkor az megbontja a tábor egységét meg kizökkenti a táborozókat. sorry, szerintem ez túllihegése a dolgoknak. én nem akarnék destruktívkodni, a vértolkienita kissrácok nyilván ellesznek azzal, sőt sztem leszarják, ha odatolom az arcom, a foglalkozásokra nem akarok betolakodni, és a barátaimat meg baromira szeretném látni, a megadott szabadidőben. ráadásul ha megyek akkor az anyagilag is jó a Tábornak (és tudom, hogy kevesen mennek idén és pont ezért lenne jó, ha sokan tudnánk ilyen helyzetben lévők lelátogatni). és tisztában vagyok vele, hogy a táborozók élveznek elsőbbséget a magamfajta látogatóval szemben, de baszki, nem hiszem el, hogy nem lehet ezt megoldani úgy, hogy mindenkinek jó legyen. szeretnék lemenni péntek estétől vasárnapig, lehet ezzel tervezni, beleírni vhogy a keretjátékba is akár, ha ez a para, szívesen alámerülök Középföldére pár napra, és nem csak a buli vonz, hanem az egész en bloc, de csak “kicsiben”.
szóval with all respect a tábvezeknek, de basszus pls gondoljatok már a magunkfajtára is és próbáljunk meg ebből egy win-win szitut kihozni mert nem tudom belátni, hogy ez miért ekkora para. ha tudok bármit tenni ezért, akkor beszéljük meg.
hogy másokra ne hozzam a frászt, inkább egyéb csatornákon kérnék reakciókat elsősorban, hogy ne ezzel legyen tele a dess.
uff, szólottam."
Sokat gondolkodtam azon hova írjak erre és mit. Jelezném, hogy bár ez az én blogom, tehát alapból az van rajta amit én gondolok, méginkább kihangsúlyoznám, hogy ez csak vélemény.
Nem vagyok idén szervező, nem ismerem a program-keretjáték dinamikáját. Az mindig változik, és mindig fontos, mert erőteljesen visszahat a csoportok és azon belül az egyének állapotára.
A látogató hétvégékkel mindig probléma van, (feltéve ha sokan vannak. 1-2 plusz ember maximum személyes érzelmi viharokat tud kiváltani, már ha éppen...) és a legkisebb problémát a keretjátékban jelentik, feltéve ha minimális szinten hajlandóak együttműködni (és általában a látogatóknak nem szokása beletrollkodni a dolgokba), de a megjelenésükre bármikor öt perc alatt lehet IN-es indokot kreálni. Ettől még nyilván belezavarhatnak az emberek fejébe (ilyen szempontból én pl rettentő érzékeny vagyok, de ez egyéni szocproblem), mert a látogatók (is) a puszta jelenlétükkel jelzik, hogylétezik a külvilág, az otthon, a munka meg a többi, amiről éppen igyekszem elfeledkezni. De amennyire láttam az effélével bőven kisebbségben vagyok, tehát nem releváns.
Ami szervezési szempontból a nagyobb problémát jelenti az a csoportok kialakulása, a közösség összerázódása. Ebbe erőteljesen belekavarhat az ideiglenesen megjelenő látogatók (különösen ha sokan vannak) megjelenése. Főleg ha nem úgy alakul a csoport ahogy a vezetője kitalálta, hanem gyengébben. (ha meg sokkal erősebben, az a látogatónak rossz, mert a barátai a csapatukkal maradnak)
A tábor szempontjából úgy néz ki, hogy vért izzadva összehoztál egy közösséget, erre megjelenik egy csomó ember és ezt szétzilálja (mert teljes joggal találkozni akar a barátaival).
Ebből a szempontból a legkönnyebb megoldás ha az első napokban van a látogatói rész, mert akkor nem alakultak még ki a közösségek, csak ez pont élmény szempontjából nem túl érdekes.
A legrosszabb megoldás a tábor közepén kreált látogatói nap, mert éppen a csoportfejlődés-bemutatóra készülődés, stb közepére esik.
A tábor vége a katarzis miatt nem annyira jó (és a katarzis itt nem elsősorban a keretjátékot jelenti, az utolsó napokra esnek általában a rendi bemutatók, addigra érnek össze a csapatok, és nem utolsó sorban akkor szembesül mindenki a "haza kell menni" dologgal), ebbe egy csapat külsős bele tud zavarni, a kialakult csapatokat pont a végén megbontani, ilyesmik (és itt továbbra sem a vértolkienita kissrácokról van szó, meg nem a keretjátékról). Gondolom ezért nem vállalják fel ezt idén a szervezők.
Mondjuk ahogy emlékszem, a legtöbbször amikor volt kifejezett látogatói hétvége/nap, az általában a tábor első felére esett. (ha én szervezném a tábort, én is oda tenném)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Csak szorospatakon volt a tábor elején. Egyébként mindig a végére tettük:)
VálaszTörlésKi volt ez a szociálisan remekül érzékeny? -.-
VálaszTörlésFelteszem életében nem volt még táborszervező...)
Amúgy Alyr: +1
Rabyn: ha <5 látogató van, az mehet majdnem bárhova, de mondjuk ha a záróbuliba beesik 10+, akkor a táborozók csak néznek, hogy ezek meg kik, másrészt óhatatlanul "elszívják" a "régieket" a programoktól, mert "jajderégentalálkoztunkszívjunkmárelegycigit".
Ettől egy szervező méltán kap sikító lilahajat.
A látogató vegye tudomásul, hogy nem ő tesz szívességet azzal, hogy lefárad, hanem a szervezők, hogy lehetővé teszik a leutazását. Lévén ők alapvetően a "rendes" táborozók szórakozásáért felelnek, nem a látogatóékért...
Szerintem 2008-ban is a tábor elején volt, bár én ott a százsok ismeretlen közül nyilván nehezen állapítottam meg, mennyi tűnt el az első nap(ok) után, de pl. a leutazáskor még ott volt Ben is, később meg nem (és talán Patiszon is?) :D
VálaszTörlésA látogató nem tesz szívességet, de ha nem adnak lehetőséget neki a szervezett keretek közti látogatásra, ahol ő is alkalmazkodik, még mindig odaülhet a tábor elé és bomlaszthat rendesen. Mindenki jobban jár, ha a táborszervező is tekintettel van a látogatóra, meg a látogató is a táborszervezőre...
Engem táboreleji vagy táborvégi látogatónap táborélményben még sosem zavart, se újoncként, se kevésbé újoncként, és látogatóként is az tűnik értelmesnek, hogy lehessen a néppel együtt érkezni/távozni - és nyilván, akár ha azokat tekintjük, akik nem bulizni mennek, hanem tényleg szeretnének részt venni az egészben, csak idő/pénz hiányában nem lehet, a legjobban a tábor végével járnak: akkor egész héten lehet várni, hogy mikor csatlakozhatsz végre az élményhez, és ott helyben látod az egész munka eredményét; míg ha a tábor elején vagy ott, akkor oké, megnézted a helyszínt, aztán a szórakozás kezdete előtt le kell lépned és vágyhatsz vissza hiába.
Ami teljesen katasztrófa volt, az a boldogkőváraljai látogatónap, a tábor közepén, a lehető legalkalmatlanabb pillanatban, mikor az ember egész nap el volt foglalva, és késő estig rendi összeszoktatós program volt, hogy egy pillanatot ne lehessen eltölteni a látogatókkal, és ők se csatlakozhassanak semmihez.
De pl. ha van a táborban egy amúgy is a történetből kilógó nap (ld. dark side nap ugyanebben a táborban, mikor Maglor jött), vagy olyan, mikor amúgy is kicsit bomlanak-átrendeződnek a szokásos közösségek (pl. szabad rendi órák napja), és kevésbé zavaróak becsatlakozó új elemek, szerintem senkit nem zavar, ha ideiglenesen kicsit többen vagyunk, és a látogató sem érzi magát fölösleges kívülállónak, hanem csatlakozhat az élményhez, amiből ilyen-olyan okokból éppen kimarad. (Én pl. idén azért, mert már Litvániára is hárommal több nap kell, mint amennyim van, és azt szervezőként nyilván nem hagyhatom ki.)