2013. május 20., hétfő

hosszú hétvége után

Nos, megesik, hogy az ember túl sokat vár egy ilyen hosszabb szünettől, sokmindent eltervez, például, hogy egyszerre elmegy mindenhova ahova akar, és egyben pihen is egy csomót, ami persze mind nem jöhet össze. De azért még ezen is sikerült túltennem szerintem. Olyan szinten nem teljesült egy csomó dolog - ezek közül nem egy amit magammal szemben támasztottam - hogy az megér annyit, hogy legalább utaljak rá.

És ezúton ragadom meg az alkalmat, hogy a Nagy Szakítási Hullámnak (ami csak nem akar véget érni) azt üzenjem, hogy mostmár elég. Ring és Ratz az a páros voltak, akikre sok szempontból - külön-külön, pláne együtt - felnéztem, akikre bármikor azt mondtam volna, hogy hát igen, egy kiegyensúlyozott párkapcsolat az valami ilyesmi. Mindemellett két annyira különböző ember, (és annyira hozták a yin és yang tulajdonságokat, hogy ha ellátogattak volna egy taoista kolostorba, szerintem rögvest oklevelet adtak volna nekik erről) és mégis annyira kiegészítették egymást, hogy az tudtommal az emtétében példátlan.
Persze lehet, hogy így volt jobb, nem látok bele, csak sajnálom. Mindkettejüket kedvelem-szeretem a magam módján, és ez így most rossz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése