2013. február 26., kedd

Szeretnék egy ágyat

Szeretnék egy ágyat ide, most, nekem. Ágyból is lehet dolgozni, nem? Ma úgysincs főnök, lazulás van, és olyna jól el tudnám képzelni hogy ágyban fekve kutatófelügyeljek. Szerintem tök jó ötlet.

Tegnap erőnléti edzés volt, és már kezdem érezni.

A legújabb edzőtársunk, a kínai lány kezd egyrejobban beilleszkedni, meglátjuk, mi lesz belőle egy hónap múlva mondjuk (ez általában elég erős határ, ugye havi tagdíj van és amikor úgy gondolja az egyszeri user, hogy már eleget kungfuzott életében/ebben az iskolában, akkor azért ki szokta várni a hónap végét, hiszen "fizetett érte").
Legújabb majdnem-edzőtársunk viszont nem jelentkezett, amit némiképpen sajnálok, mert...
Na de ezt leírom bővebben.
Lejött egy srác két hete, hogy ő aztán rettentően a mi stílusunkat akarja nyomni, utánanézett, és hú de menő, tök király meg minden.  Nagyon régen, külföldön csinált egy másik stílust, de most ezt akarja, és tökjó. Végigbeszélgette-teázta azt az edzést (ez gyakran megesik, ha valaki lelkes és érdeklődő, elvégre nem csak névben vagyunk kulturális egyesület, van itt bőven tudás is - főként a mester fejében, nem véletlenül végzett egyetemet a témában, meg hasonlók - akkoris ha főtevékenységünk a kungfu) és úgy mentünk haza, hogy jólvan, van még egy lelkes egyén aki tanulni akar. Ez nagyon nem árt, mert mostanában kevesen vagyunk.
Viszont két napra rá kiderült, hogy hat éve egy másik magyar kungfuiskolában tanul. És némi levelezgetés után kiderült, hogy azt sem akarja abbahagyni, soha nem is akarta.
Ezek után persze az ember elkezd konspirálni, hogy ez most mi is volt tulajdonképpen. Sokan voltak már itt - köztük én is - akik úgy jöttek le edzésre, hogy itt vagy ott vagy amott tanultak, jót, rosszat, akármit. Teljesen egyenlő bánásmódot kaptak, senkivel nem kivételeztek sem pozitív sem negatív értelemben. Olyan is van, hogy egy másik iskola tanulója vagy oktatója eljön, leül, teázik, beszélget, megnézi mit csinálunk, ilyesmi. Teljesen oké ez is.
Ilyen viszont, hogy valaki nem mondja meg, hogy egy másik iskola tagja, és lelkes érdeklődőnek álcázza magát, most volt először. És én nem értem miért csinálta ezt.
Kémkedni jött? Nade mit? Technikákat ellesni nem lehet a staus ismerete nélkül (illetve lehet de minek), az edzések nyíltak, akárki bejöhet, megnézheti, és a közhangulat sem abból áll, hogy véleményt nyilvánítunk más iskolákról. (a srác is itt beszélgetett 3 órát és elő se kerültek más magyar iskolák, kínai kultúráról meg kungfuról beszélgettek meglepő módon)
Szóval fura, kíváncsi lettem volna, mit mond ezek után, vagy hogy mit tud, ha beáll edzeni.
És nem, nem vertük volna meg, meg semmi ilyesmi, hasonló esetekben bízni szoktunk a stílus erejében.

Más: jelentkeztem táborba, nagyon remélem, hogy kapok rá szabadságot. 


2013. február 20., szerda

Gondolatok egy lakótelepről

Hétfő este amikor edzésről hazafelé vittek kocsival (pontosabban a pályaudvar felé), az autó ablakán kinézve megdöbbenve vettem észre, hogy a panelházak puszta látványa honvágyat ébreszt bennem.
Tény, hogy edzések után (meg úgy általában fáradtan) mindig szentimentálisabb vagyok, de ez azért meglepett. Sosem szerettem a lakótelepeket, csúnyák, személytelenek, betonból vannak és nagyon sok ember lakik nagyon kicsi helyen.

És ámde mégis, ennek ellenére (ebben a mondatban észrevehető a helyesírási szabályok szándékos áthágása a figyelemfelkeltés érdekében) így történt. Ennek egyértelműen Albertfalva az oka, mert az ott töltött három év mégiscsak három év. A három év darabja 52 hét, minden hét 7 napból áll, ebből is látszik, hogy rettentő sok idő.  (minden nap 24 órából, minden óra 60 percből, és egy bókhoz, csókhoz, pár kedves szóhoz nem is kell egy perc... Lám, mennyi elvesztegetett, másra fordított idő, ugye? Lépjen be az Időtakarékhoz és... Oké, az egy mások sztori) Ennyi időbe rettentő sok dolog belefér.
 Nagyon sok dolog ami szép volt és jó, sok dolog, aminek nem kellett volna megtörténnie (legyünk személyesebbek: amit másként kellett volna csinálnom) és sok dolog, ami megtörténhetett volna, de sajnos mégsem történt. Sokkal több jó dolog belefért volna ebbe az időbe (meg az előtte lévő másik három évbe) de sajnos mégsem fért bele.

Igen, már megint az elmúlt kapcsolatról írok, és igen, elő fog fordulni a jövőben is, van aki kibeszéli, én inkább kiírom magamból. Akinek nem tetszik, átkapcsolhat a Barátok köztre, Miklós éppen Hong Kongban van (pofátlanság, én akarok ott lenni) és azt állítja, hogy kirabolták, pénzre van szüksége. A fia meg egy kis fadobozkából akarja neki elküldeni a pénzt. Gondolom nekik van fénypostájuk.

Visszatérve a fenti témára, ha nem lenne olyan, amilyen, mindenkinek ajánlanám a hosszú kapcsolat utáni szakítást, nagyon érdekes dolog. Az ember belül összeomlik, mint az Eredetben Leonardo DiCaprio kis világa, csak sokkal gyorsabban, és össze kell raknia magát, minél durvább volt a dolog, annál lentebbről kezdve. És egy sokéves dolog után az összerakáshoz hozzájön még az a még érdekesebb rész, hogy minden egyes építőkockáról el kell dönteni, kell-e ez még, és hogy ez vajon tényleg az én építőkockám, vagy a másiké? Esetleg közös? (igen, építőkockákból, mi több, betűkockákból állok. Ezért lettem grafomán). Nagyon sok viselkedésminta, vélemény, gondolat van, amit a másiktól vettünk át, még több, amit közösen alakítottunk ki, és bizony mindegyikről érdemes megfontolni, hogy egyedül is így gondoljuk-e, vagy csak a másik hatása volt erős. A mindenféle dolgokhoz kapcsolódó emlékekről és érzésekről nem is beszélve. Van olyan dolog, ami egyébként objektíven nézve is jó csak a hozzákapcsolódó érzés túl erős. (de ugyanez fordítva is, elvégre szó sincs arról, hogy mindent el akarok felejteni, hogy csupa szörnyű rossz dolog történt.  Emlékezni jó)
Persze mindent nem is szabad elvetni a közös dolgokból (gondolj bele, ha kisgyerekkorodtól ismered a későbbi partnered azt
És bizony ahhoz, hogy egyszer valahol kinyíljon egy ablak, be kell csukni az ajtót magunk mögött. És azért egyes rövid időszakokat leszámítva nem akarom lezárni a teljes életemet 29 évesen, úgyhogy nem árt, ha az az ablak egyszer majd kinyílik.

Ennyit a lakótelepekről. Vagy mi.

De a gondolkodásról és emlékezésről eszembe jutott, hogy megint olyan időszakom van, amikor teljesen általános, ismert és amúgy kisujjból kirázandó dolgok (főként nevek) nem jutnak eszembe. Régebben ezt a vizsgaidőszakra fogtam, de most nincs vizsgaidőszakom, mégis előjön. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy talán valami betegség jele, és mindig nagyon reménykedem, hogy mégse...



2013. február 5., kedd

Nehéz folyton címet adni egy bejegyzésnek

A tegnapi edzés tanulsága a kontroll. Márminthogy kell. Nekem. Ön. Még több.
Rettentően nehéz átváltoztatni a mozgásreflexeket, a reakciókat, (már alapból nehezen tanulok új mozgásokat és akkor még legyen kreatív is) folyamatos fegyelem és koncentráció kell, és ez nálam lassan megy. Nem vagyok az az ösztönös harcos aki megnéz két Bruce Lee filmet aztán lerendez egy fél edzőtermet. Vannak olyanok akik számomra elképzelhetetlenül gyorsan képesek átültetni az elméletet (t. i. formákat és kötött gyakorlást) a gyakorlatba (kötetlenebb gyakorlás, "küzdelem"). Én meg még az átlagnál is lassabb vagyok ilyesmiben, szvsz egy thai box klubban én lennék az, akit mindig leütnek, mert tudja ugyan, mit kéne mozdulni, de pont egy (vagy több) pillanattal később, mint kellene...
Így csak néhány lila folt meg ilyesmi jön be, de az már megszokott, sőt, már-már hiányzik, ha nincsen (biztos mazochista vagyok, de szerintem hozzátartozik egy harcművészethez, hogy az embert több-kevesebb gyakorisággal megütik) meg mellé újra és újra a tanulság: önkontroll, koncentráció, fegyelem, testtudat (legalább annyi hogy ha a kezemre figyelek, attól még figyeljek a lábamra is és maradjon stabil az állásom... :P ) és persze az ösztönös "összehúzom magam és csukott szemmel hadonászok összevissza" reflex kordában tartása. Időnként lehet, hogy hasznos, de gyakorlottabb ellenféllel szemben nem kifejezetten. (asszem még mindig kapargatnának össze a terem padlójából ha beviszi az edzőtársam azt a szép nagy köríves alkaros daru ütést, amit bevihetett volna)

Na ennyit a tegnapi élményeimről, egyébként jó edzés volt. Nem mellesleg megcsináltam a kungfuiskola facebook oldalát, hogy legyen. Hátha pont ez alapján fog lejönni valaki edzeni, ami nem ártana mert egyre kevesebben vagyunk.

Edzés előtt még bementem a médiamárktba, és vettem új fülest, mert az előző elhalálozott, és... az eddigi panasonicra azt hittem, hogy jó. Aztán bedugtam a lejátszóba az új (és meglepően olcsó) Sennheisert és uh. (és öt perccel később lemerült a lejátszó :D )


2013. február 1., péntek

A hamis tavasz éve

Persze tudom, nálunk a telek nem tartanak évekig, úgyhogy a "hamis tavasz éve" megtévesztő cím, de azt hiszem, kifejező.
Meleg van, minden hó elolvadt, süt a nap, Rhaegar hamarosan jégrózsákat ad Lyannának és ezzel elveti a Targaryenek bukásának magvait.

Ezen kívül pedig éppen MTT pólót meg pulóvert rendelek magamnak mindjárt, aztán lassan indulok edzésre.

Az elmúlt napok viszonylagos nyugalomban teltek, a melóban semmi változás, a szociális aktivitásom meg kimerül a TK-ban, illetve annak szervezésében.
A színdarabot Szauronról megírtam kézzel papírra, mostanság gépelem befelé, de mivel nem bírom ki, hogy ne írjam át (aztán újra... és újra... és még így se biztos, hogy jó) kicsit lassan haladok.