2012. december 18., kedd

Búcsú Albertfalvától



Amikor megzuhanok kissé, az abból látszik leginkább, hogy elmegy a kedvem mindentől. Bár tudom, mit kellene csinálni, csak ülök és nézek ki a fejemből – és a legminimálisabb balsikerre is túlzott idegességgel reagálok. Pont ez volt velem hétfőn, lett volna dolgom elég és lett volna idő is rá, csak éppen nem voltam alkalmas a végrehajtásukra. Tegnap próbáltam pótolni, de csak többé-kevésbé sikerült.
Nehéz dolog elhagyni egy otthont, akkor is, ha csak két évig laktam ott. Elterveztem, hogy szépen tisztán hagyom ott, mindent rendbe rakva, de ez csak mérsékelten sikerült. Ma már otthon alszom, de még holnap visszamegyek a dolgaimért autóval.
Rabynnak hagytam itt-ott néhány ajándékot (főként édességet), hátha örül.

Furcsa lesz, hogy nem megyek le többet a kisboltba, nem találkozom a törp bácsival akinek spánielje van, (szakállas is, pipázik is, és olyan törp-szerű). Nem sétálok már senkivel éjszaka a régi nagy, íveltkapus sorházak között, ahol nemrégen a rigót hallottam dalolni hajnal háromkor, nem kelünk át a vasúton hogy megmásszuk a dombot és megnézzük a házat amit lottónyerés esetére kinéztem magamnak, nem futok el többet a hídig és vissza a Szederrel. Furcsa lesz, hogy mindezt magam mögött kell hagynom egy csapásra. Tegnap még el akartam menni egy utolsó esti sétára a kutyával, de ő már nem volt velem. 

2 megjegyzés:

  1. Asszem, egy otthont elhagyni sosem egyszerű. Majd menjünk el sörni. (Jobb nem lesz tőle, de rég dumáltunk.)

    VálaszTörlés
  2. Rabyn koszoni szepen orult az ajandekoknak:)

    VálaszTörlés