Most először húztam fel magam idén a szervezésen.
Mintha tavaly nem is szerveztünk volna egy hasonló méretű rendezvényt kísértetiesen hasonló programokkal.
Mintha nem is lenne szervezeti struktúra.
Namindegy, a végeredmény 99% hogy jó lesz, mert lelkesedésből megcsináljuk, de a tanulság rovatba felírandó, hogy szervezői struktúrát akkor épít az ember ha használni is akarja (és tudja), csak úgy just for fun nem annyira menő.
2013. december 28., szombat
2013. december 26., csütörtök
Karácsony
Egyszer majd kellene ide írnom Hobbit2 kritikát.
Például Thranduil viccesen badass, Szauron pedig teljesen korrekten lett megjelenítve, száz százalékig a tolkieni mitológiába illően. Ami, tekintve, hogy a film nagy része totál ellentmond annak, amit Tolkien leírt (de legalábbis csak távolról hasonlít rá) nagyon érdekes.
El tudtam volna viselni, ha Szauron végre megjelenik szemtől szemben valakivel, méghozzá a Király visszatér bővítettből kivágott alakban. Hogy ez ellentmond a mitológiának? Igen. De a Hobbit 2-rő beszélünk. Arról a filmről, amiben egy tünde és egy törp egymásba szeret...
Az idei karácsony sokkal békésebb volt a tavalyinál, sokkal kevésbé erőteljesen vagyok életszakaszban (sajna nálam az ilyenek sokáig tartanak és lassan csengenek le, sokszor számomra is zavaróan lassan. Vagyis inkább a világ változik túl gyorsan.)
Kaptam táskát, meg tollakat meg egy sálat. És ettem egy csomót, teljesen eltunyulva érzem magam. Nem baj, holnap lesz edzés, remélem egy kicsit le tudok belőle dolgozni.
Csend van és viszonylagos családi béke (egyelőre), csak sajnos hó nincsen. Amikor a rádióban síri hangon bemondták, hogy az ország egyik felében egészen hűvös lesz 1-8 fok, akkor kissé... elcsodálkoztam. Tél van, basszus, ha állandóan egyforma hőmérsékletet akar valaki, költözzön az Egyenlítőre.

2013. december 10., kedd
Holnap premier
Igen, holnap van a Hobbit 2 premierje, előtte még valahogy meg kéne néznem az első részt újra, mert tavaly tél óta nem láttam...
Ezen kívül szervezek LEPet, szervezek tábort, és ha minden jól megy, holnaptól még lesz egy itthoni munkám is... Hogy mikor fogok aludni, azt nem tudom.
Sőt ha már holnap, elvileg a diplomámat is holnap veszem át, majd meglátjuk hogy sikerül mindent összehozni.
Ezen kívül volt már tél is, például szombaton fél2 és 2 között, amíg éppen úton voltam hazafelé. Aztán kisütött a nap.

2013. december 4., szerda
Szerda
Vasárnap volt ugye a születésnapom, kereken harmincadik. Rettentő soknak tűnik, és egyáltalán, értsd EGYÁLTALÁN nem érzem magam ennyinek. Az agyam lemaradt valahol húsz környékén. (sőt, időnként ahogy viselkedek, inkább tíz környékén)
Múlt héten voltunk megint N.agykőrösön konferencián, ami előadótól függően hol unalmas volt, hol érdekes, hol kiakasztóan borzalmas (az egyik előadó előttem egy évvel végzett az egyetemen, a vizsgái sokkal élvezetesebbek voltak annál amit most nyújtott, pedig saját kutatás eredményét előadni a legjobb szerintem)
Viszont kaptunk sütit utána, és az finom volt. A pofaviziten kívül kb. ezt az egy értelmét látom az ilyeneknek, és van egy olyan érzésem, hogy mások is...
Odafelé, meg főleg vissza - már sötét volt - tűnt fel, hogy a magyar kamionosok (ill. a magyar utakon járó kamionosok) is elkezdték pimpelni a kamionjaikat (már ha jól használom a kifejezést - a lényeg, hogy marha sok ledet aggatnak rá, különféle formációkban. A leggyakoribb - számomra meglepő módon - a kereszt volt (mármint feszület alakú, nem csak úgy + alakba rendezték)
Ma meg táborszervezős alkalom lesz, remélem jó lesz (eddig mindegyik jó volt). Jövő héten meg Hobbit2 premier, amire erős hezitálás után mégiscsak megvettem a jegyet.

2013. december 1., vasárnap
egy nap tanulságai
(a következők nem irányulnak senki ellen)
Furcsa dolog elfeledettnek lenni.
Úgy egy hete elrejtettem a születésnapomat a közösségi oldalon, gondoltam, hogy ha már harmincadik, és mondtam többeknek is, csak emlékszik valaki.
Hát, kb. hatan emlékeztek is.
Érdekes tanulság az internet hatalmáról, hiszen megszoktuk, hogy ott oldalt kiírja, kinek van születésnapja és akkor jól odakattintva jól fel lehet köszönteni.
A másik része ennek a mai jótékonysági est. (és a fényképre nézve az, hogy jóég, a kórus felét nem is ismerem, ez így nagyon fura)
Épp az imént mondta valaki, hogy többen kapacitálták a mai estre és akkor feltűnt, hogy engem meg nem. Sőt, tulajdonképpen ha nem kalimpálok, akkor jegyem se lenne rá.
Persze ezek apróságok, meg nyilván életszakaszban vagyok, meg a születésnapján - főleg így évtizedfordulókor - érzékenyebb az ember, de csak megfordul a fejemben, hogy feltűnne-e ténylegesen valakinek, ha hirtelen eltűnnék az emtétéből?
Egészen eddig abban a tudatban éltem, hogy persze, nyilván.
És hát kiderült - újra - hogy tévedtem.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)