Irigylem a dunántúliakat. Igen, a nagy hó miatt, és nem, nem érdekel, hogy minden késik meg ilyenek. Télen ugyanis ez a normális. Aki mindig átlag 20 fokos napos időt akar az költözzön egy légkondicionált bunkerbe. (és ne nyivákoljon a globális felmelegedés miatt) Sosem értettem, miért csak az a "szép idő" amikor süt a nap, akkor is ha már minden teljesen kiszáradt.
Igenis az eső is szép, meg a hó is szép - lenne, ha ez, ami most esik éppen nem olvadna el azonnal.
Nade mindegy.
Nem volt nagyon eseménydús hét ez a mostani (bár még két és fél nap hátra van belőle).
Hétfőn megkaptam edzésen, hogy az állásaim "modorosak". (ezen magamban azóta is röhögök, nem a kritika miatt, mert olyantól kaptma akinek elhiszem, de a kifejezés... :)) )
Szerdán sikerült határidőre befejezem a határidős munkát - meg is dicsértek érte. (először, amióta itt dolgozom)
Csütörtökön rájöttem, hogy megfelelő ihlettel még mindig tudok humorosat írni, ennek örülök.
Ma meg péntek van, ma Tanácsülés lesz, meglátjuk hogy sikerül.
Aztán a hétvége, különösebb tervezett esemény nélkül.
2013. január 18., péntek
2013. január 14., hétfő
Egy általam Rég Várt Ünnepélyről
Az MTT egyik legfontosabb - ha nem a legfontosabb - rendezvénye a LEP.
Persze, sokan a tábort tartják annak, némi joggal, de szerintem a LEP fontosabb, nagyobb, és sokkal több odafigyelést igényel.
Mert: A külsősöknek (azaz a világ MTT-n kívüli részének) mutatjuk meg, kik vagyunk. Az egyes személyek véleménye talán kevesebbet számít, de a közös megítélés annál többet. És egyébként is, mindenkinek van olyan ismerőse, családtagja, akinek vágyik az elismerésére, sokat számít a véleménye - igen a Tolkienes dolgokkal kapcsolatban is.
És mert csak egy napig tart. Ebbe az egy napba kell belesűríteni az MTT kreativitásának és alkotóerejének, szervezőkészségének teljes eredményét, itt kell megmutatni a jókedvet, a közösség erejét, Középfölde fényeit és árnyait, a tudást és a kreatív energiákat (amik még mindig és már megint jelen vannak szerencsére), és mindent amit alkotni tudunk. Egy táborban ha egyik nap nincsen topon valamelyik szervező, oda se neki, másnapra helyrerázzuk és a táborozók el is felejtik az egész végére, hogy volt ilyen nap. (persze ez kissé meseszerű megoldás, de ne menjünk bele).
A LEPen nincs ilyen, nincs B-terv, nincs holnap, csak ma van, itt és most.
Persze ennek csak akkor van igazi tétje, ha nagy LEP van, amire az idein kívül igen régen volt alkalom. Mert ha csak a rokonok meg barátok jönnek el, az nem tölt meg egy Corvin mozit, meg annak a nagytermét... (félelmetes volt látni, a művészeti estre tényleg majdnem tele volt, ilyenre még asszem sosem volt alkalom)
Nagyon örülök, hogy PJ-ék megcsinálták a Hobbitot, és ennek hatására nem csak tízéves sztorik vannak arról, hogy "hát kétezren jöttek el, bizony... el se hinnéd".
Hanem újra meg tudtuk csinálni a "Nagy LEP"-et, olyat mint rég, sőt, igazából jobbat.
Nem mondom, hogy tökéletes volt, mert nyilván akadtak hibák, gondok, de egy jó ideje meggyőződésem, hogy az első LEPet azért tudtuk megcsinálni, mert senki nem mondta meg nekünk, hogy lehetetlen. (lehet, hogy csak én érzem így, egyszerű kis lótifuti voltam)
Mostanra felnőttünk a feladathoz, voltak profi jelmezesek, profi ismeretterjesztések, és profi művészeti est. (és főleg nem terjesztettünk álhíreket, mint 2004ben... :P )
Nem láttam senki olyat, aki nagyon csalódottan távozott volna, mert olyat várt, aminek a közelébe se jöttünk (persze ettől még biztosan volt, mindig van).
Ráadásul most a Hobbit hétvégékkel fel is vezettük a dolgot, egészen sikeresen.
Ahogy ott voltam és azt láttam, hogy mindenki dolgozik, mindenki lelkes, és az emberek vevők minderre, újra elfogott az az érzés, ami 2003ban. Igen, ezek vagyunk mi és igen, jó, hogy ezek vagyunk.
A személyes dolgaimtól eltekintve nagyon élveztem a LEP-et, pedig újfent végigdolgoztam, (de ha nem így tettem volna, rettentően sajnáltam volna. Mert ez olyan, mint egy piramis építése - sokszor nagy szívás benne lenni, de után ahogy elmondhatod, "igen, én ott voltam". Na ahhoz semmi nem ér föl)
Persze, sokan a tábort tartják annak, némi joggal, de szerintem a LEP fontosabb, nagyobb, és sokkal több odafigyelést igényel.
Mert: A külsősöknek (azaz a világ MTT-n kívüli részének) mutatjuk meg, kik vagyunk. Az egyes személyek véleménye talán kevesebbet számít, de a közös megítélés annál többet. És egyébként is, mindenkinek van olyan ismerőse, családtagja, akinek vágyik az elismerésére, sokat számít a véleménye - igen a Tolkienes dolgokkal kapcsolatban is.
És mert csak egy napig tart. Ebbe az egy napba kell belesűríteni az MTT kreativitásának és alkotóerejének, szervezőkészségének teljes eredményét, itt kell megmutatni a jókedvet, a közösség erejét, Középfölde fényeit és árnyait, a tudást és a kreatív energiákat (amik még mindig és már megint jelen vannak szerencsére), és mindent amit alkotni tudunk. Egy táborban ha egyik nap nincsen topon valamelyik szervező, oda se neki, másnapra helyrerázzuk és a táborozók el is felejtik az egész végére, hogy volt ilyen nap. (persze ez kissé meseszerű megoldás, de ne menjünk bele).
A LEPen nincs ilyen, nincs B-terv, nincs holnap, csak ma van, itt és most.
Persze ennek csak akkor van igazi tétje, ha nagy LEP van, amire az idein kívül igen régen volt alkalom. Mert ha csak a rokonok meg barátok jönnek el, az nem tölt meg egy Corvin mozit, meg annak a nagytermét... (félelmetes volt látni, a művészeti estre tényleg majdnem tele volt, ilyenre még asszem sosem volt alkalom)
Nagyon örülök, hogy PJ-ék megcsinálták a Hobbitot, és ennek hatására nem csak tízéves sztorik vannak arról, hogy "hát kétezren jöttek el, bizony... el se hinnéd".
Hanem újra meg tudtuk csinálni a "Nagy LEP"-et, olyat mint rég, sőt, igazából jobbat.
Nem mondom, hogy tökéletes volt, mert nyilván akadtak hibák, gondok, de egy jó ideje meggyőződésem, hogy az első LEPet azért tudtuk megcsinálni, mert senki nem mondta meg nekünk, hogy lehetetlen. (lehet, hogy csak én érzem így, egyszerű kis lótifuti voltam)
Mostanra felnőttünk a feladathoz, voltak profi jelmezesek, profi ismeretterjesztések, és profi művészeti est. (és főleg nem terjesztettünk álhíreket, mint 2004ben... :P )
Nem láttam senki olyat, aki nagyon csalódottan távozott volna, mert olyat várt, aminek a közelébe se jöttünk (persze ettől még biztosan volt, mindig van).
Ráadásul most a Hobbit hétvégékkel fel is vezettük a dolgot, egészen sikeresen.
Ahogy ott voltam és azt láttam, hogy mindenki dolgozik, mindenki lelkes, és az emberek vevők minderre, újra elfogott az az érzés, ami 2003ban. Igen, ezek vagyunk mi és igen, jó, hogy ezek vagyunk.
A személyes dolgaimtól eltekintve nagyon élveztem a LEP-et, pedig újfent végigdolgoztam, (de ha nem így tettem volna, rettentően sajnáltam volna. Mert ez olyan, mint egy piramis építése - sokszor nagy szívás benne lenni, de után ahogy elmondhatod, "igen, én ott voltam". Na ahhoz semmi nem ér föl)
2013. január 7., hétfő
Zárjunk évet
Az imént elveszett két fájl is amin dolgoztam (szétkapcsolt a szerver és emiatt a word bezárta azokat is amiket még nem mentettem sehova. Csak pislogtam mert ettől a gépre még engedhette volna menteni...) úgyhogy írok blogot. (aztán ha megtalálja a gép a szervert akkor folytatom a melót)
Zárjunk évet.
Kissé megkésve azért csak írnék egy ilyen „hogy volt ez a 2012” postot.
Az elmúlt évben egy csomó dolog történt, például volt január elseje, január másodika, január harmadika… (jó poén, csak sajnos nem az enyém).
Kezdjük a szilveszterrel, meglepő módon egészen jó kis szilvesztert töltöttünk Eryéknél (azért meglepő, mert nálam a szilveszter dolog valahogy mindig félresikerül).
Folytatódott a LEP-pel, ami se nem volt túl szép, se nem volt túl jó, de legalább volt. Továbbra is úgy gondolom, hogy egy folytatódó hagyományt fenntartani és újjáéleszteni sokkal könnyebb, mint egy abbahagyott, már-már elfeledettet feléleszteni.
Tavasszal gőzerővel dolgoztam, Rabyn egészen komolyra fordította az au-pair terveit, és mindemellett folyt a táborszervezés, amiről sok pozitív hírt hallottunk. Az év első felében elég sokat voltam beteg.
Elkövetkezett a nyár és a Tábor, mivel ennek értékelésével kezdtem a blogot, erre nem sok szót vesztegetnék. Alulmúlta a várakozásokat, de mégiscsak 10 napra megmentett a világtól.
Közben elkészült a regény első változata, aminek örvendezés helyett teljes átdolgozás lett a folytatása. Az év első feléből valahogy nem ugrik be ezen kívül sok dolog, pedig biztosan volt. (például volt MTT tudományos konferencia meg MTT születésnap, az előbbin nem vettem részt, az utóbbi annyira nem tetszett - a tábori darabok feltámasztása például egészen nagyon nem).
Azután következik az év második fele azzal, hogy Rabyn kiment Genovába.
Életemben először és eleddig utoljára jártam akkor reptéren, némileg csalódás volt, mert nem olyan volt, mint a filmekben, de hát így jár akinek túl nagyok az elvárásai.
Ezután rövid és lázas albérlőkeresés után sikerült egy egészen rossz albérlőt kifogni (akinek a szagát csak december végére sikerült kiűzni a kis szobából légfrissítővel és füstölőkkel) és megkezdődött a "tudok-e egyedül élni egy kutyával" kísérlet, amely sikerrel zárult, meg még mindketten élünk.
Közben Rabyn kint Genovában egyre elkeseredettebben kísérletezett azzal, hogy normális internetet szerezzen, engem meg nagyon elkezdett zavarni (sőt, idegesíteni) hogy nem tudunk normálisan kommunikálni.
Elindult közben az új Tolkien Klub, kisebb, de bátor, ráadásul én lettem a főszervezője.
Volt KÖMT is, felemás eredménnyel, de azért nem volt rossz.
Utána meg... nos, hát jött aminek jönnie kellett, az, ami bizonyította, hogy a páros év valahogy mindig rosszabb (persze ez nem igaz, mert időnként kellemetlenül rácáfol) és hogy a világvége dolog nem teljesen hülyeség így 2012-ben. Lényeg a lényeg, hogy akaratomon kívül csatlakoztam a szakítási hullámhoz, ami végigsöpört az MTT-n, és újra kellett értékelni nagyon sok dolgot az életemben (ez a folyamat még most is tart).
Sok mindent hittem magamról, amiről kiderült, hogy nem igaz. Például azt, hogy az ismert hibáim ellenére azért többségében jól csináltam ezt a kapcsolat dolgot, vagy azt, hogy könnyen túl tudom tenni magam rajta. Rabyn egyértelművé tette, hogy csúnyán nagyot tévedtem.
Eljött a december, elköltöztem a lakásból, magára hagytam a Szedert (nem, azóta sem bocsájtottam meg magamnak), és mindennek ellensúlyozásaként jöttek a Hobbit hétvégék, ahol némileg hasznossá tudtam magamat tenni legalább.
És végül a LEP, nos erről írok majd külön, mert ez már új év, bár azért visszaköszönt benne a régi. Azután amit és ahogy mondott Rabyn a végén (nem bocsátkoznék részletekbe, főleg, hogy inkább a szeme beszélt, mint a szája, de igaza volt úgy tűnik), valahogy nem tudtam lemenni koccintani és mosolyogni. Inkább maradtam fent a szervezői szoba előtt.
És így zárult az év, durva év volt, és nincs rá garancia, hogy ez nem az lesz.
Próbáltam optimistán zárni, csak nem sikerült.
Zárjunk évet.
Kissé megkésve azért csak írnék egy ilyen „hogy volt ez a 2012” postot.
Az elmúlt évben egy csomó dolog történt, például volt január elseje, január másodika, január harmadika… (jó poén, csak sajnos nem az enyém).
Kezdjük a szilveszterrel, meglepő módon egészen jó kis szilvesztert töltöttünk Eryéknél (azért meglepő, mert nálam a szilveszter dolog valahogy mindig félresikerül).
Folytatódott a LEP-pel, ami se nem volt túl szép, se nem volt túl jó, de legalább volt. Továbbra is úgy gondolom, hogy egy folytatódó hagyományt fenntartani és újjáéleszteni sokkal könnyebb, mint egy abbahagyott, már-már elfeledettet feléleszteni.
Tavasszal gőzerővel dolgoztam, Rabyn egészen komolyra fordította az au-pair terveit, és mindemellett folyt a táborszervezés, amiről sok pozitív hírt hallottunk. Az év első felében elég sokat voltam beteg.
Elkövetkezett a nyár és a Tábor, mivel ennek értékelésével kezdtem a blogot, erre nem sok szót vesztegetnék. Alulmúlta a várakozásokat, de mégiscsak 10 napra megmentett a világtól.
Közben elkészült a regény első változata, aminek örvendezés helyett teljes átdolgozás lett a folytatása. Az év első feléből valahogy nem ugrik be ezen kívül sok dolog, pedig biztosan volt. (például volt MTT tudományos konferencia meg MTT születésnap, az előbbin nem vettem részt, az utóbbi annyira nem tetszett - a tábori darabok feltámasztása például egészen nagyon nem).
Azután következik az év második fele azzal, hogy Rabyn kiment Genovába.
Életemben először és eleddig utoljára jártam akkor reptéren, némileg csalódás volt, mert nem olyan volt, mint a filmekben, de hát így jár akinek túl nagyok az elvárásai.
Ezután rövid és lázas albérlőkeresés után sikerült egy egészen rossz albérlőt kifogni (akinek a szagát csak december végére sikerült kiűzni a kis szobából légfrissítővel és füstölőkkel) és megkezdődött a "tudok-e egyedül élni egy kutyával" kísérlet, amely sikerrel zárult, meg még mindketten élünk.
Közben Rabyn kint Genovában egyre elkeseredettebben kísérletezett azzal, hogy normális internetet szerezzen, engem meg nagyon elkezdett zavarni (sőt, idegesíteni) hogy nem tudunk normálisan kommunikálni.
Elindult közben az új Tolkien Klub, kisebb, de bátor, ráadásul én lettem a főszervezője.
Volt KÖMT is, felemás eredménnyel, de azért nem volt rossz.
Utána meg... nos, hát jött aminek jönnie kellett, az, ami bizonyította, hogy a páros év valahogy mindig rosszabb (persze ez nem igaz, mert időnként kellemetlenül rácáfol) és hogy a világvége dolog nem teljesen hülyeség így 2012-ben. Lényeg a lényeg, hogy akaratomon kívül csatlakoztam a szakítási hullámhoz, ami végigsöpört az MTT-n, és újra kellett értékelni nagyon sok dolgot az életemben (ez a folyamat még most is tart).
Sok mindent hittem magamról, amiről kiderült, hogy nem igaz. Például azt, hogy az ismert hibáim ellenére azért többségében jól csináltam ezt a kapcsolat dolgot, vagy azt, hogy könnyen túl tudom tenni magam rajta. Rabyn egyértelművé tette, hogy csúnyán nagyot tévedtem.
Eljött a december, elköltöztem a lakásból, magára hagytam a Szedert (nem, azóta sem bocsájtottam meg magamnak), és mindennek ellensúlyozásaként jöttek a Hobbit hétvégék, ahol némileg hasznossá tudtam magamat tenni legalább.
És végül a LEP, nos erről írok majd külön, mert ez már új év, bár azért visszaköszönt benne a régi. Azután amit és ahogy mondott Rabyn a végén (nem bocsátkoznék részletekbe, főleg, hogy inkább a szeme beszélt, mint a szája, de igaza volt úgy tűnik), valahogy nem tudtam lemenni koccintani és mosolyogni. Inkább maradtam fent a szervezői szoba előtt.
És így zárult az év, durva év volt, és nincs rá garancia, hogy ez nem az lesz.
Próbáltam optimistán zárni, csak nem sikerült.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)